23.fejezet

*Laura szemszöge*

Ross elég jól bealudt, így gondoltam lemegyek a többiekhez. Felkeltem és megfésülködtem, majd ahogy nyitottam volna az ajtót valaki elkapott hátulról.
- Te meg mikor keltél fel?- fordulok mosolyogva a kócos Ross felé, aki csak szenvedélyesen megcsókol. Kezem már-már automatikusan a hajába vándorol, majd játszani kezd vele. Keze lecsúszik a fenekemre, és egy erőteljes mozdulattal magához ránt, így szinte csak egy hajszál férne el közöttünk. Csak annyira váltunk el, hogy lerángassuk egymásról a felsőinket, majd újabb csókcsatába kezdtünk. Ross felkap, mire köré kulcsolom lábaimat.
- Azta, valamit megzavartam? - kérdi röhögve Rocky, ahogy a nyitott ajtóban áll.
- Rocky...-tesz le lassan Ross, majd elém áll. - Fuss! - mondja, mire Rocky elkezd rohanni, Ross pedig utána. Felkaptam az első kezembe eső anyagot, ami Ross pólója volt, majd utánuk futottam. Kergetőztek egy kört a nappaliban, ahol Riker és Lucy csak értetlen fejjel nézték őket.
- Ezekkel meg mi van? - kérdi Riker, miközben a két jómadár a konyhába rohan.
- Azt hiszem én tudom - pillant meg Lucy mosolyogva.
- Héj, ő nyitott be. Viselje a következményeket - vágódok le nevetve a fotelba. - Ross! - kiabálok a szöszinek.
- Mondjad! - kiabál ki.
- Hozz vizet, ha kijössz onnan - mondom és kb fél perc múlva már mellettem is terem.
- Mennem kéne az irodába - néz az órára Lucy, majd felkel.
- Megyek veled- állok fel én is.
- Elkísérlek - fogja meg a kezem Ross, mire elmosolyodok. Mire indultunk volna, addigra már mindenki velünk tartott.

* Lucy szemszöge*

Muszáj volt a főnökömmel beszélnem a történtekről. David egyértelműen velem jött, hiszen látniuk kell, hogy összeverték, Riker természetesen elkísért, Laura mellettem akart állni, így jött Ross is. Rydel jönni akart, ugyanis már tudni akarta a teljes sztorit, így mindenki jött.Beültünk a kocsikba és elindultunk. Miután megérkezdtünk a hátsó ajtóhoz léptem és segíteni akartam David-nek kiszállni, de Riker arrébb lökött.
- Majd én segítek- nyújtja a kezét. Laura ugyan olyan furán nézett, mint én.
Miután a többiek is leparkoltak bementünk az épületbe. A liftel felmentünk az emeletre, majd egyből a főnököm irodájába.
- Szia Lucy! Sziasztok!- köszön, de mikor meglátta a mankóval közlekedő David-et felpattant.- Mi történt? És ki ez?- nyúl egy székért, amire David leült.
- Megkaptad az eredményeket?- kérdezem.
- Igen, de egy kicsit össze-visszás volt- mondja,
- Tudom, bocsánat!
- Hé, főnök!-lép be Kate.- Sziasztok!- köszön.
- Jókor jössz, Lucy magyarázd el akkor, hogy mit derítettél ki- ül a helyére.
- A halott, Joey McCartney, egy 56 év körüli, hivatásos Texasi nyomozó volt. Lányával Elena McCartney-val élt Hawaii-n a tengerparton. Pár hét múlva költöztek volna Európába, ahova most Elena egyedül megy a temetés után. Elmondása szerint miután megvacsoráztak, az apja kiment levegőzni. Elena bent egy pisztolylövést hallott. Azonnal kiszaladt, ahol meglátta az apját feküdni. Segíteni próbált, de már nem tudott.- fejezem be monológom.
- Texas-i nyomozó... Ismered?- kérdezi a főnök, mire egy nagyot sóhajtok.
-Apám volt nyomozó társa. A gyilkos neve pedig Robert Ray Hatcher. Az előző áldozata neve John Hale, a következőé pedig... Lucy Hale- mondom, mire a főnököm szeme elkerekedik a többiek meg hírtelen még levegőt is elfelejtenek venni.
- Lucy, ezt mégis honnan veszed?- kérdezi Riker.
- Tudom- válaszolom továbbra is előre nézve.
- Lucy, ha tisztázzni akarjuk ezt az ügyet el kell mondanod, hogy pontosan mi történt John-nal, vagyis... az apáddal- mondja a főnök.
Újra feleveníteni azt a napot, borzalmas. De ha bosszút akarok állni, akkor meg kell tennem.
- Nem muszáj, ha nem akarod-fogja meg Riker a vállamat.
- De. Muszáj- nézek rá, majd vissza. -Egy keddi napon történt- kezdem. - Az apám megoldott egy bűncselekmény és szabadságot kapott, amin elmentünk lovagolni. Csak mi ketten. Miközben lovagoltunk valakit észrevett. Megkért, hogy induljak haza, ő pedig bement az erdőbe. Én vártam egy darabig majd utána mentem. Emlékszem, hogy egy kis pataknál már csak azt a férfit láttam. Kérdeztem hogy hol van az apám. Azt mondta hogy megölte. És én leszek a következő. Felém tartotta a pisztolyt, de elszaladtam. Hazalovagoltam, ahol szóltam anyámnak. Felhívta a rendőröket majd egy órával később, leült mellém a kertbe, és...és közölte, hogy az apám meghalt. Én egyből elszaladtam és akkor este megfogadtam, hogy addig nem nyugszom, amíg azt az embert meg nem ölöm.-fejezem be sírva.
Leültem egy székre, aminél Riker és Laura vígasztalni kezdtek. Pár perc csend után a főnök felpattant az asztaltól.
- Lucy, ne aggódj, elkapjuk azt az embert. Addig is, nem nagyon szeretném, ha a nyomozásban részt vennél, illetve...-kezdi de felpattanok.
- Mivan? Én tudok mindent erről az emberről. Nem zárhatsz ki a nyomozásból-akadok ki.
- Rendben. De nem ölheted meg! Nem fogok magyarázkodni a zsaruknak-ül vissza.
A mesém a kislányról, akinek megölték az apját mindenkit sokkolt. Pár kérdés után végre haza indultunk. Út közben tudatosult bennem, hogy lehet az anyámat is bántotta. Ahogy hazaértünk egyből a Skype-hoz rontottam.
- Szia anya! Úristen, minden oké?- nyugodok meg egy kicsit, mikor meglátom anyát mosolyogni a kamera előtt.
- Szia, kicsim! Persze, hogy minden oké. Na és veled? Már nagyon régen hívtál-mondja.
-Igen mert sok dolgom van- válaszolom.
- Miért kérdezted ilyen ijedten? Történt valami?-kérdezi aggódva.
- Nem dehogy.
- Nézd itt van Bill. Beszélsz vele?-kérdezi.
-Persze!- vágom rá.
-Akkor megyek szia! Puszillak téged is és Laurát is!- mondja majd elmegy a kamera elől és megjelenik Bill, akinek már nem tudtam hazudni.
- Itt van apa gyilkosa. És megölte apa társát. Nagyon vigyázzatok magatokra!- figyelmeztetem. -Ês anyának ne szólj!- mondom.
Megbeszéltük majd bontottuk a vonalat. Iszonyatosan parázok, hogy bántja a családomat. De, ha mégegyszer valamelyik szerettemhez hozzáér...megtalálom és megölöm!

*Laura szemszöge*

- Kop-kop - lépek be mosolyogva a résnyire nyitott ajtón Lucy-hoz. - Rendben vagy? - kérdem, mire sóhajtva egy aprót bólint. 

- Lányok van egy nagyon király ötletem -  pattan mellém Rydel. 

- Avass be kérlek - nézek nevetve az izgatott lányra.

- Falat fogunk mászni - mondja izgatottan.

- Mit fogunj csinálni? - kerekedik el a szemem.

- Ne kérdezz semmit, csak gyertek - indul el a szobájába. Lucy-ra nézek, aki csak vállatvon és kivesz a szekrényéből egy kényelmesebb ruhát. Példát véve róla én is a szobámba megyek, ahol Ross az ágyamon fekve telefonozik. Kikapok egy rövidnadrágot és egy ujjatlant a szekrényből és gyorsan átveszem.

- Hova mész? - mászik mellém Ross, ahogy veszem fel a cipőm.

- A nővérkéd kitalálta, hogy menjünk falatmászni Lucy-val. Miért nem tudnak egyszer olyat kitalálni, amitől nincs halálfélelmem? - kérdezem keservesen felnevetve.

- Ha szeretnéd elkísérlek - mosolyog.

- Maradj csak nyugodtan. Találsz chipset és csokit az éjjeli szekrényben - adok egy puszit az arcára. 

- Este elmehetnénk sétálni - mondja, ahogy kinyitom az ajtót.

- Benne vagyok, csak éljem túl ezt az egészet - nevetek, majd lemegyek a lányokhoz. Elindultunk a parkba, ahol az a bizonyos fal van felállítva. Odaérve kikértük a hámokat, majd elkezdtük felvenni őket. Elmutogatták, mit hogyan csináljunk, majd elindultunk felfelé.

- Lefogok esni - röhög Delly.

- Tuti ő se tudja, hogy min nevet éppen - néz rám Lucy, mire mosolyogva vállat vonok és feljebb mászok. Hirtelen megcsörren a mobilom, amit nagyhezen kivadászok a zsebemből.

- Te felhoztad ide? - kiabál fel nekem Lucy.

- Jó na, elfelejtettem kitenni - emelem a fülemhez a készüléket. - Tessék, itt Laura Marano.

- Miss Marano, Dr. Pietersen vagyok a Manhatten-i kórházból. Nálunk van az apja, balesete volt. Kérem minél előbb jöjjön be!- mondja egy férfi, mire a szemeim megtelnek könnyekkel, alig tudom tartani magam, csak hallkan kinyögöm, hogy "Hamarosan ott leszek" majd leteszem és sebesen lefelé lezdek mászni.

- Lau, mi történt?- másznak le utánam a lányok.

- Haza kell mennem, most! - mondom határozottan, majd lekapom magamról a felszerelést és a kocsihoz futok. Lucy és Rydel bepattannak, én pedig padlóig nyomom a gázt.

- Laura! - szól hozzám határozottan Lucy, mire rá pillantok, majd vissza az útra.

- Apu kórházban van, muszáj visszarepülnöm New York-ba, még ma - jelentem ki, majd a házunk előtt leparkolva berohanok.

* Lucy szemszöge*

- Mivan?- ugrok ki én is az autóból, majd becsapom az ajtót.- Laura, állj már meg! Ki hívott vagy mivan?- szaladok utána.
- Egy orvos hívott, hogy apu balesetet szenvedett és kórházban van!- mondja miközben a kulcsot próbálja belehelyezni a zárba, viszont annyira remegett a keze az idegességtől, hogy ez nem sikerült.- Basszameg!- káromkodik, mire kikapom a kezéből a kulcsot, kinyitom az ajtót ő pedig berohan.
- Na, milyen volt a mászás?- jön ki Riker a nappaliból, mire Laura félrelöki.- Vele meg mivan?- néz rám.
- Bocsi!- adok egy puszit az arcára, majd Laura után szaladok.
- Rydel!- szól az éppen befutó szőkeségnek Riker.
- Majd később elmondom!- jön utánam. Felszaladtunk Laura szobájába, aki már félig be is pakolt a bőröndjébe.
- Mi történt?- jönnek fel a többiek. Ross egyből Laurához szaladt és lefogta a kezét. Ahogy Ross szemében nézett egyből sírni kezdett.
- Laurát felhívták, hogy az apja balesetet szenvedett és kórházban van- mondom.
- Tessék?!- akad ki az egész társaság egyszerre.
- El kell mennem New York-ba.- fordul ismét a bőröndje felé Lau.
- Veled megyek!- jelenti ki Ross.
- Ne!- vágja rá Laura.
- Nem mehetsz egyedül!- válaszol Ross.
- Igaza van! Valakinek melletted kell lennie. Én is megyek!- jelentem ki.
- Nem, Lucy! Neked van itt elég bajod! Maradj itthon majd én elmegyek Laurával- mondja Ross.
Laura iszonyatosan gyorsan bepakolt. Mire mindenkinek leesett, hogy mi is van már az ajtóban álltunk és búcsúzkodtunk.
- Nagyon vigyázz magadra!- ölelem meg Laurát.- Ross! Te is és főleg Laurára! Hívjatok, ha megérkeztetek!- nézek rá, mire bólint.
Ross felkapta Laura bőröndjét, majd kirohantak a házból. Amint eltűnt az autó a láthatárról görcsbe rándult a gyomrom. Laurának mindene a családja. Főleg az apja. Iszonyatosan szereti, és nem tudná feldolgozni, ha elveszítené.
- Ne aggódj! Minden rendben lesz!- lép hozzám Riker és átkarol.- Laura erős, bizonyára az apja is. Meg fog gyógyulni!- ad egy puszit a fejemre.
- Remélem igazad van!- fordulok felé.
- Nyugi!- ölel meg.
Bementünk a házba, ahol hatalmas csend volt. Nem szólt senki semmit. Nem szoktunk mi ilyenek lenni.
Nem voltam éhes, viszont gondoltam, a srácoknak csinálok egy kis szendvicset, talán addig is elterelem a figyelmemet. Ez azonban nem sikerült ráadásul még az újjamat is elvágtam.
- A francba!- sziszegek fel.
- Hé!- áll mögém Riker.- Még a végén leszúrod magad- fordít maga felé.
- Valamivel muszáj elterelnem a figyelmemet- mondom.
- De ne olyannal, amihez kés kell- nevet, mire én is elmosolyodom.- Nemsokára megyünk! Viszont te nem maradhatsz itt egyedül. Szedd össze pár holmidat és aludj nálunk, amíg Laura haza nem jön. Oké?- néz rám, mire bólintok.
Felmentem a szobámba és összepakoltam. Bezártam az ajtót majd elindultunk a srácokhoz. A többiek elmesélték Stormie-nak és Mark-nak, hogy mi történt, mire teljesen kiakadtak.
Egész este a telefonomat bámultam mikor hívnak már, de nem villant fel a kijelző.
- Nyugi! Még lehet, hogy oda sem értek!- veszi ki Riker kezemből a telefont majd az ölébe húz.- Kérdezhetek valamit?
- Igen- nézek rá.
- Nekem miért nem mondtad el, hogy mi történt az apáddal- néz mélyen a szemembe.
- Sajnálom! Elmondtam volna, csak még nem akartam. Ne haragudj!- ölelem meg.
- Nem haragszom!- ölel vissza.