Még azt merészeltem hinni, hogy lekésem a gépet. Holott már most kezdek meghülyülni, mert már negyedórája itt ülök. Hát igen nem vagyok az a türelmes típus. Még vagy 10 percig ültem a székben mint valami idióta és ez idő alatt az utaskísérők percenként elrohantak mellettem. Egyszer csak meghallottam az isteni hangot, vagyis a pilóta kérését:
-Kedves utasaink! Kérjük kössék be biztonsági öveiket, mert megkezdjük a felszállást!
Mindenki bekötötte magát, majd megkezdtük a felszállást. Mikor elértük a repülési magasságot mindenki kapott egy párnát. Elővettem az MP4-emet és a szemtakarómat, amit még akkor vettem, mikor anyu állandóan felhúzogatta reggelente a redőnyöm. Feltettem az alváshoz szükséges eszközt és beraktam a fülembe a fülhallgatót, majd elaludtam a zenére. Annyi hülyeséget sikerült összeálmodnom az út alatt, hogy az már egészségtelen. De minden álmomban volt egy olyan lány, amilyennek Lucy leírta magát. Kezdek izgulni, hogy milyen lesz. Nagyon kedves volt skypon keresztül, igazi egyéniség. Viszont nagyon aggódom, hogy úgy írta le magát, hogy fiús, mert mi van, hanem igazán fogja tolerálni, hogy egy csajos modell maradvány a legjobb barátnője.
Mire kigondolkoztam magamat a dolgokon és eldöntöttem, hogy majd aggódok, ha lesz rá okom, addigra újra megszólalt drága pilótánk:
-Kedves utasaink! Kérjük kössék be biztonsági öveiket, mert mindjárt leszállunk!
Öt perc múlva már landoltunk is. Ahogy szálltam ki a repcsiből egyre nagyobb gombóc keletkezett a torkomban. Annyira izgultam, hogy arra sem igazán figyeltem, amit az utaskísérő mondott.
-Elnézést! Kisasszony! A zenelejátszója itt maradt.-fut utánam az egy nő.
-Oh! Köszönöm!- megyek tovább.
* Lucy szemszöge*
Mint minden reggel ellovagoltam a szalmabálák előtt amire egy kisebb célzótáblát raktam.
Elővettem a pisztolyomat ami apué volt. Azóta amióta meghalt mindig magamnál tartom.
Miközben a lovam vágtázott én lőttem. Amikor már messze voltam a céltáblától megállítottam a lovamat.
- Hú! Királyul lősz!- mondta a kerítés túloldalán álló Tim. Tim egy nyolc éves kisfiú akit én tanítok lovagolni.
- Szia, Tim! Mizu?-kérdeztem.
- Semmi. Megjött már az a lány akiről beszéltél?-kérdezte.
- Lucy gyere! Indulnod kell Lauráért!- kiabált ki anya.
- Még most megyek érte. Bevinnéd a lovamat az istállóba?-kértem meg és leszálltam a lóról.
- Oké. Szia!- mondta és elindult.
Gyorsan befutottam a házba majd elvettem anyától a kocsikulcsot és már indultam is.
Nagyon kíváncsi vagyok Laurára.Nem olyan sokat mesélt magáról. A skypon már láttam és szerintem tök csinos. Már alig várom, hogy személyesen is találkozzunk.
Amíg ezeken gondolkoztam, hogy milyen lesz Laurával megérkeztem a repülőtérre.
Kiszálltam a kocsiból és elindultam befelé. Az recepciós szerint két perc múlva leszáll a gépe.
Beljebb sétáltam és megláttam egy lányt aki hasonlított Laurára. Éppen a csomag kiadó szalagnál vagy minél bajlódott a csomagjaival.
- Laura?!- szólítottam meg a lányt mire megfordult.
- Lucy?!- kérdezett vissza bizonytalanul.
- Igen! Szia!- léptem hozzá és megöleltem.
- Szia!- ölelt vissza.
- Csinos vagy.-mosolyogtam rá.
- Ó! Köszi! Te is és imádom a laza stílusod. Nekem ez sosem jött össze!- mosolygott.
- Köszi! Segítek!- mondtam és segítettem levenni a csomagjait.
- Kösz! Amúgy pontosan merre is megyünk?- emelte fel a csomagjait.
- Elhoztad egész Manhattant? Amúgy arra!- mutattam a kijárat felé majd felvettem két bőröndjét.
- Nem, nem az egészet. Csak költözőben vagyok.- indultunk ki fejenként két-két bőrönddel.
- Hova költözöl?-kérdeztem.
- Los Angeles-be. Két nap múlva indulok.- válaszolja.
- Mi? Azt hittem tovább maradsz.- álltam meg egy pillanatra.
- Igen, tudom, de már így is sokat kockáztatok azzal, hogy két napot maradok. Most is reménykedek, hogy a szóban lebeszélt lakásomat nem adták ki másnak.- áll meg ő is, és egy olyan " bocs, hogy nem szóltam" arcot ábrázolt magára.
- Értem.- mondtam és tovább sétáltunk a kocsi felé. Amikor én a bőröndöket feltettem a kocsira ránéztem Laurára aki furcsán nézett.
- Ez a te kocsid?- kérdezte.
- Nem. Bill-é. A család barátjáé.- mondtam és elvettem tőle a bőröndöket majd azokat is feltettem.
- Szállj be!- mondtam Laurának aki beszállt az autóba.
- Akkor ismét! Merre is megyünk?- nevet.
- Elmegyünk Bill-hez, mert én ma még nem reggeliztem.- mondtam és elindultunk.
- Mesélj egy kicsit az életedről!-kérleltem.
- Szóval...- vett egy méyl levegőt- Se kutyám se macskám de még tesóm sincs, csak két mindenért aggódó szülő. Eddig modellkedéssel foglalkoztam, de ezt fel kellett adnom Los Angeles miatt.- magyarázta.
- Mi? De hát pont, hogy Los Angeles az a város ahol hatalmas karriered lehet a modellkedésben!- mondtam.
- Nem is tudom. Egyenlőre csak pincérnek vettek fel.-néz maga elé.
- Az is jobb, mint a semmi. Na és mi a helyzet az énekléssel?- néztem rá egy pillanatra.
- Én nem tudok énekelni.- mondja de még mindig nem néz rám.
- Ugyan már. A múltkor amikor skypon beszéltünk és elmentem egy pillanatra nem vetted észre, hogy visszajöttem én meg nem szóltam. És halottam ahogyan énekelsz. Szerintem csodás hangod van!- mondtam.
- Komolyan?- néz rám csodálkozva.
- Az a meglepő, hogy azt mondod, hogy jól énekelek. állapítja meg.
- Miért eddig azt mondták, hogy rossz a hangod?-kérdeztem furán.
- Eddig akárhányszor kérdeztem valamelyik modell barátnőmtől, mindig azt mondták, hogy " Lau drágaságom, még szerencse, hogy csinos vagy." Szerintem ez elég célzás volt.- ecseteli.
- Ugyan már! A modellek többsége azt sem tudja, hogy mi a zene. Némelyik csak azért hallgat zenét, mert valami kockahasú, jóképű srác van a videóklippben! Nem tudják, hogy mi a jó! Persze te nem ilyen vagy!- mondtam.
- Talán igazad van! De kétlem, hogy mostanában sok esélyem lenne bármit is kezdeni az én állítólagos jó hangommal.- mondta.
- Én még egyszer mondom. Los Angeles az a hely ahol az álmok valóra vállnak.- mondtam biztatóan.
- Milyen egy optimista vagy.- nevet mire én is.
- Na megérkeztünk! Ez Bill kocsmája vagy ha jobban tetszik kávézója!- mondtam és kiszálltam.
- Attól még, hogy New York-i lány vagyok, láttam már kocsmát. Nem pont ilyet, de láttam.- magyarázza mire elnevetem magam.
Bementünk a kocsmába. Ma sem voltak olyan sokan, csak a szokásos emberek.
- Szia Bill!- köszöntem a pult mögött álló férfinak és közben leültünk.
- Szia Lucy! Gondolom megint éhesen jöttél el! A szokásosat?-kérdezte Bill.
- Igen. Ja és ő Laura. A legjobb barátnőm akiről már annyit meséltem.- mutattam be Bill-nek.
- Heló!- int Laura Bill-nek.
- Szia! Már sokat hallottam rólad! Hozhatok valamit?-kérdezte Bill kedvesen.
- Egy kis víz jó lenne. Köszi!- mosolyog Lau, majd felém fordul.
- Oké.- mondja Bill és bemegy a konyhába.
- Na akkor most én jövök!- mosolyog.- Mesélj magadról!
Nagy levegőt vettem majd belekezdtem.
- Sokan ismernek úgy, hogy "a lány akinek hatalmas veszély az élete". Apukámat 14 éves koromba megölték. Azt az embert azóta sem látták, azaz szabadon mászkál a világban. Mielőtt apa meghalt megtanított lovagolni és lőni. Ez az életem. A kalandok és a fegyverek. Amikor apa meghalt elhatároztam, hogy bármi áron, de megkeresem azt az embert és bosszút állok. - mondtam.
- És Bill, hogy jön a képbe? Mármint honnan ismered?- néz rám.
- Bill apa egyik jó barátja volt. Kiskoromba is rengeteget jártam ide apával. Amikor meghalt anya nagyon kikészült. Bill-hez jöttem dolgozni, illetve a városban is kerestem munkát, hogy pénzt keressek. Mikor már volt elég pénzem, elküldtem anyát nyaralni, hogy felejtsen. Bill vigyázott addig rám. És azóta ő a pót apukám.- mondtam.
- Ez igazán édes. És fogad részvétem apukád miatt.- simít végig a karomon mire elmosolyodok.
- Itt van amit rendeltetek! Ja és neked egy levél Lucy.- adta oda Bill nekem a palacsintát és egy levelet.
- Milyen levél?-kérdeztem.
- Bontsd ki!- mondta.
Kibontottam a levelet és elolvastam.
- Mi? - lepődtem meg és Bill-re néztem aki csak mosolygott. - Ezt te intézted el?- lepődtem meg.
- Igen. Megérdemled! De vigyázz magadra!- mondta.
Áthajoltam a pult felett és szorosan megöleltem.
- Mi áll benne?- kérdezte Lau, ahogy leültem.
- Az, hogy felvettek egy nyomozónak!- mondtam lelkesen. De hol van itt Texasban nyomozás?-kérdezte Bill-t.
- Nem Texasban van. Hanem Los Angelesben.- mondta Bill.
- Mi?- néztem rá.
- Jól hallottad.- mondta mosolyogva.
- De... hagyjam itt anyát?-kérdeztem.
- Ő is tud róla. És boldogulni fog nélküled. Viszont te siess a pakolással ugyanis két nap múlva indul a repülőd.- adott át Bill egy repjegyet is.
- Két nap múlva? És hol fogok lakni?- kérdeztem.
- Nálam!- mondja lelkesen mellettem ülő barátnőm.
- Nálad? De te mondtad, hogy lehet, hogy még neked sincs lakásod.- mondtam.
- Nagyon meggyőző tudok lenni.- mosolyog sejtelmesen.
- Nem tudom mire célzol, de már most tetszik a hozzáállásod.- mondtam és elnevettem magam.
*Laura szemszöge*
Lucy eszméletlen kedves, és nagyon szép is, egyáltalán nem ilyennek képzeltem el. És az is nagyon király, hogy Ő is LA-be jön. El sem tudom hinni, hogy együtt fogunk lakni. Ez óriási! Miután megreggeliztünk, vagyis csak Lucy, én nem vagyok képes ilyenkor enni, se sok más időpontban. A lényeg, hogy sikeresen elindultunk a házához.
-Már alig várom, hogy bemutassalak anyának!-száll ki a kocsiból.
-Én pedig már alig várom, hogy megismerhessem!-nevetek.
-Anya!-kiabált Lucy, ahogy beértünk a házba.
-Igazán szép a házatok. Jó nagy.-állapítom meg. Majd egyszer csak Lucy anyja rohan ki a konyhából.
-Köszi! Oh, anya Ő itt Laura!-mutatott be az anyukájának.
-Jó napot!-intek.
-Szia! A nevem Amy, és nyugodtan tegezz.-mosolyog.
-Rendben.-mosolygok vissza.
-Gyere megmutatom a szobád!-mondta Lucy és elindult a lépcső felé.
-Oki.-megyek utána.
-Ez lesz a te szobád.-nyitott be egy tágas és világos szobába.
-Wow! Ez valami elképesztő!-nézek körbe.
-Köszi! Tegyük le a cuccaid és megmutatom az én szobámat is.-mondta lelkesen, majd letette a két bőröndöm ami nálad volt az ágy mellé. Követtem példáját és mellé raktam a másik kettőt is.
-Ugye nem fegyverekkel és lovakkal lesz tele?-nevetek.
-Nem! Bár van bent a lovamról egy kép és a fegyverem is ott van.-gondolkozott el.
-Addig jó, amíg csak kép van a lóról és nem a ló van bent.-könnyebbülök meg.
-Anya ki is nyírna!-nevetett, majd kinyitotta a szobája ajtaját, amin egy nagy L betű volt.
-Héj! Nekem is ilyen L betű volt a szobám ajtaján, csak rózsaszín és képek voltak ráragasztva rólam. Igen anyu szeret barkácsolni.-nevetek.
-Nekem meg kék, és nincs ráragasztva semmi.-mondta és belépett a szobájába.- Hát ez az én szobám!- mondta.
-Jó nagy. És elég fiús. És tényleg van itt egy kép a lovadról. -állapítom meg.
-Igen!-nevetett.-Van kedved lovagolni?-kérdezte.
-Öhm...Nem igazán. De kössz a kérdést. Igazán nagyon tetszik a szoba színe. Milyen árnyalat?-terelem a szót. Nem akarom, hogy rájöjjön félek a lovaktól.
-Te félsz a lovaktól.-állapítja meg. Na ennyit a "Lucy még csak véletlenül se tudja meg, hogy félek a lovaktól" akciómról.
-Miiii?-húzom el a kérdést.-Én nem félek a lovaktól, csak... csak...Nem vagyok beszélő viszonyban velük.-nevetek fel keservesen.
-Tudtam. Rájövök, ha valaki hazudik. De miért félsz tőlük?-kérdezte.
-Még kiskoromban elmentünk a szüleimmel lovagolni. Felültem a lóra, mire az ledobott, én pedig a szénabálák közé estem.-mesélem el a történteket.
-És emiatt félsz?-kérdezte.
-Te nem félnél, ha lerepülnél egy ló hátáról?-tettem fel a kérdést.
-Engem is dobott már le ló,na de mindegy. A lényeg, hogy most leküzdöd a félelmed.-mondta elégedett mosollyal az arcán.
-Én ettől a mosolytól már most félek.-nevetek.-De még mielőtt bármit csinálnánk, ki kell jelentenem, hogy roppant nehéz eset vagyok ló ügyben.-közlöm vele a helyzetet.
-Akkor is lovagolni fogunk!-mondta és megfogta kezem, majd kimentünk az istállóhoz. Na ez igazán érdekes lesz.
